FANDOM


Színválaszték: kék, lila, krém, fehér, fekete, vörös, őzbarna, csokoládé, teknőctarka, cirmos, ezüst, füstszínű, tarka

Ország: Nagy-Britannia

007893332221 1f21473187

   A brit rövidszőrű macska Nagy-Britanniából, a XIX. század végéről származtatik. Ezt a fajtát a brit házimacskából tenyésztették ki, amely már akkor rendelkezett a jellegzetes kerek fejformával és tömzsi testalkattal. Olykor perzsákkal is keresztezték, hogy minél hamarabb elérjék a még tömörebb testalkatot, a vastagabb és lágyabb szőrzetet, emellett új színek is megjelentek ezáltal a fajtában. A brit tenyésztők célja elsősorban az volt, hogy megtartsák az eredetileg is robosztus testalkatot, és az alapvető külső jellegzetességeket, viszont kitűnjön az egységes megjelenésével, és gyönyörű színeivel.
  A már említett külső jegyek mellett a brit rövidszőrű jellegzetessége még az izmos testfelépítés, széles mellkas, erős, egyenes hát, a vastag, végén lekerekített farok, rövid és egyenes orrvonal, rövid lábai pedig még alacsonyabb hatást érnek el. A jellegzetesen gömbölyű fejformához széles koponya is jár, nagy, kerek szemei távol helyezkednek el, kicsi, kerek végű fülei pedig távol ülnek egymástól. Rövid és rendkívül sűrű a szőrzete, de selymes tapintású, ami valószínűleg a perzsákkal való keresztezésből öröklődött át. A fajtára jellemző még, hogy az egyszínű egyedeknek narancs színű szemmel kell rendelkezniük. A brit macska egyike azon fajtáknak, amit a színskála szinte minden színében tenyésztenek, de a legnépszerűbbek még mindig az egyszínűek, az azokból is a kék.
  A brit rövidszőrű macskák kiegyensúlyozottak, békés természetűek. Barátságosak, jó alkalmazkodóképességgel rendelkezik, és mivel könnyen összebarátkozik a többi háziállattal, így a gazdinak abban az esetben sem kell aggódnia az esetleges konfliktushelyzetek miatt, ha új kedvencet szeretne a családba. Nagyon emberszerető, de nem tartozik azok közé a macskák közé, akik lépten-nyomon a gazdájuk sarkában vannak, ők kevesebb figyelemmel is beérik, de ők is ugyanúgy igénylik a szeretetet, a simogatást, amit nem szabad tőlük megvonni még akkor sem, ha nem követeli ki minden pillanatban.
  Mivel nem nagy a mozgásigényük, így hajlamosak a hízásra, ezért nem árt odafigyelni az étrendjükre. 1-2 éves koruk után aktivitásuk lecsökken, így ez a fajta azoknak ajánlott, akik leginkább egy nyugodt természetű kedvencre vágynak.